„Tusványoson otthon vagyunk!”

Hány év az út a kisszínpadtól a nagyszínpadig?

Az idén májusban 5 éves Bagossy Brothers Company zenekarral Szabó László beszélgetett tusványosi koncertjük előtt pályaindító élményekről, sikerről, alkotási folyamatokról. A kellemes hangulatú közönségtalálkozón kicsit mindenki a zenekar tagjának érezhette magát. A beszélgetés közben Tatár Attila (gitárok/vokál) fogalmazta meg a zenekar működésének egyik titkát: „Mivel sokat vagyunk együtt van időnk összeveszni, de hál’ Istennek van időnk kibékülni is.” Mi csak azt kívánjuk nekik, hogy továbbra is mindig jusson idő az utóbbira is.

Photo: Codra Botond www.facebook.com/codrab

Mi történik a fellépés előtti utolsó 20 percben? Van-e ott valami rituálé, valami megszokott, vagy kevésbé megszokott?

Bagossy Norbert (gitár/ének): Nagyon sok zenekarnál láttunk mindenféle izgalmas dolgokat, hogy miket csinálnak annak érdekében, hogy felpörögjenek, de mi az utolsó egy évben minden koncertünk előtt maximum szoktunk ököl pacsizni, ha eszünkbe jut. Én szoktam mostanában elvonulni, hallgatok egy kis Imagine Dragonst, vagy valami más zenét, ami nem az enyém, a fülesbe jó hangosan és elképzelem, hogy nagy teltház van a színpad előtt még akkor is, ha nem az lesz. Ettől sokkal jobban feltöltődök. […]

Tatár Attila (gitárok, vokál): Valóban nincs semmiféle rituálénk, amit bevetünk ilyenkor, de koncertje válogatja, ugyanis a nagyobb fesztiválokon csak fél óránk van mindenre. […] Annak is meg van a maga hangulata, csak kicsit olyan, hogy amire lejátszod a koncertet akkor veszed észre, hogy igazából megérkeztél a fesztiválra. […]

Bartis Szilárd (dobok): Én maximum kicsit melegíteni szoktam előtte a levegőben.

Fontos, hogy abban a 20 percben együtt legyetek?

Tatár Attila: Semmiképp nem érezzük azt, hogy egyedül kéne lennünk. […] Ez az igény, hogy mindenki ott legyen, és legyen valamennyi percünk közösen, még nem jelent meg. Valószínűleg együtt voltunk mindig, és nem hiányoztunk egymásnak. (nevet) […]

Bagossy Norbert: A mi esetünkben ugye egy városkában élünk és nyáron, a Balatoon együtt is lakunk, mint a házaspárok, csak öten. (nevet) Nekünk azért nincs kifejezetten erre igényünk, mert mindig együtt vagyunk.

Melyik volt az első meghatározó zenei élményetek, ami miatt elhatároztátok, hogy ezzel akartok foglalkozni?

Bartis Szilárd: Én a dob előtt már két hangszert is kipróbáltam. A szüleim elküldtek zongoraórára, amit meguntam és abbahagytam, aztán kicsit gitározgattam is, de azt is abbahagytam. […] Egy ifjúsági csoport tagja voltam, amikor egy karácsonyi koncert alkalmával […] életemben először láttam testközelből dobfelszerelést és mondhatom, hogy szerelem volt első látásra. […]

Bagossy Norbert: Elkezdte püfölni és rájött, hogy milyen jó szétverni egy dobszettet. (nevetnek) Nekünk öcsémmel valamilyen szinten közös a sztori gondolom, de majd kijavít, ha nem. Ma már barátunk, akkor még nem ismertem György Lászlót, akinek voltak gitárestjei és oda hosszú hajas, suhanc kilencedikesként jártunk be a hátsó sorba. Leghátsó sor, soha nem mentünk közel és hallgattuk, ahogy zenélgetnek. Azt hiszem egyszer be is szólt, mert hangoskodtunk és nem figyeltünk mindig a zenére, nyilván, mert voltak ott szép lányok is, tehát jó volt oda járni. És azt hiszem valahogy magával ragadt ott a zene. Utána került hozzánk akusztikus gitár, véresre játszottuk az ujjainkat, nem tudtuk, hogy kell hangolni, de pengettük, menők voltunk.

Bagossy László (basszusgitár/vokál): Pontosan akkortájt, amikor Norbi csajozott a gitáresteken és ennél fiatalabb voltam, nekem még nem is tudom voltak-e ilyen igényeim. (Norbi közbeszól: >>Azért voltak öcsi, emlékszem én!<< – nevetnek) Magát a zenével való kapcsolatot én két részre tudnám bontani. Eleinte, amikor hobbiként tekint az ember rá, akkor gyakorlatilag egy kommunikációs forma, ahol levezeti az ember a gondolatait. Olyan dalokat tanul meg, amik közel állnak a szívéhez, és ez már nagyjából ezeken a gitáresteken kirajzolódott, és akkor már tudtuk, hogy 60 évesen is gitározni fogunk. […] De az, hogy mi ebből akarunk megélni és életvitel szinten szeretnénk ezt csinálni ez igazán komolyan a Bagossy Brothers Company megalakulása után jött, hogy az emberek annyira szeretik és tetszik nekik, hogy nem szabad abbahagyni.

Tatár Attila: Nekem egészen kicsi koromban jöttek a zenei élmények, ugyanis apukám gitározik és nagyon sokat zenélt nekünk, de valahogy soha nem érdekelt annyira, pedig ott állt a gitár a sarokban, hogy megkérdezzem, segítene-e megtanulni játszani rajta. Aztán, ahogy jött a tinédzser kor és láttam pár osztálytársamat, akik gitároztak, akkor én is kezdtem kívánni ezt a dolgot. […] Egyszer a kezembe vettem és addig pittyegtettem rajta, amíg a Europe – Final Countdown tipikus dallamát lejátszottam és utána kértem meg apumat, hogy tanítson. […] Az, hogy zenész leszek és ebből fogok élni, az tényleg csak a zenekarban alakult ki, hiszen egyikőnk sem indult zenésznek […], és nagyon örülünk, hogy úgy néz ki, ebből az álomból valóság vált, és reméljük, hogy továbbra is így marad.

Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk): Én tulajdonképpen úgy indultam neki a zenének, hogy látták, valamit nagyon bütykölök a zongorán és akkor elküldtek tanárhoz. […] 11-12 éves koromban már játszottam olyan zenekarban, kocsmákban, ahol már kaptunk visszajelzést a közönségtől, mindenki ordított, hogy:  >>Váá, de jó!<< És ez már egy olyan befolyásoló dolog volt és annyira jól éreztem magam, hogy tudtam, ezt kell csinálni. […]

Milyen egy tipikus dalszerzési módszer nálatok?

Bagossy László: Az esetek minden esetében (nevet) Norbi írja a dalokat egy szál akusztikus gitárral, egy szál énekhanggal és egy szál aggyal, amiből kipattannak a szavak. […] Ilyenkor a dalnak még nincs köntöse, […] neki van egy rostája, amivel eldönti, hogy az a dal elég jó-e ahhoz, hogy megmutassa és, ha ez megtörtént, akkor mindenki megszűri a saját rostáján is és utána többnyire hozzám kerül a dal. Én nagyon szeretek hangtechnikai kütyükkel babrálni, van egy csomó hangszer otthon, be van rendezve egy kis stúdiócskám. […] A legszélsőségesebb példa talán a Valahol itt dal, mert egy akusztikus gitárral megírta Norbi és a kész dalban egyáltalán nincs akusztikus gitár. Ez talán azért működik, mert eléggé egymásra vagyunk Norbival hangolódva (Norbi közbeszól: >>A vér!<< – nevetnek.) Belehallom én is azt a hangulatot, amit ő szeretne hallani, de van olyan is, amikor ezt nem igazán tudja elmagyarázni, például,  amikor Szilárdnak mondja, hogy dobbal üsse azt, hogy rapatututumm (Norbi: >>És nem értem, hogy miért nem érti.<< – nagy nevetés).

Úgy gondolom, hogy még soha nem volt olyan erdélyi zenekar, aki ilyen átütő sikert ért volna el az Anyaországban is. Mit jelent ez az erdélyiség?

Tatár Attila: […] Mi itthon érezzük magunkat igazán otthon. Pont, amikor jöttünk itt le a lépcsőkön Laci mondta, hogy nekünk az a mottónk, hogy: >>Tusványoson otthon vagyunk! <<. Tudat alatt fellelhető ez az erdélyiség a szófordulatokban, a dallamokban, amik Norbiból kijönnek, de ez nem tudatos, és soha nem is akartuk felhasználni marketingre. […] Mi zenészek vagyunk, büszkék vagyunk […] arra, hogy székelyföldiek vagyunk, de ezt nem akartuk előre tolni. Legyünk mi és a zenénk a legfontosabb!

Az első közönségből érkező felszólalás elismerésként szólt a fiúkhoz: „Személy szerint gratulálni szeretnék nektek, mert úgy gondolom, hogy az itt jelenlévők nagyon kevesen tudják, hogy ezelőtt 5 évvel a kisszínpadon szerepeltetek itt Tusványoson, most ellenben székelyföldi zenekarként a nagyszínpadon fogtok koncertet tartani. És úgy gondolom, hogy nem csak az itt jelenlévő, hanem minden gyergyószentmiklósi nevében büszkén gratulálhatok nektek. Büszkék vagyunk rátok, tudjátok, értsétek, érezzétek. Köszönjük szépen, hogy vagytok! Hajrá!”

Csiki Zsuzsi

 

2018-07-31T19:10:15+00:00