Közönségtalálkozón meséltek a Transylvanium zenekar tagjai zenei élményekről, repertoárról, saját albumról. A beszélgetést Szabó László moderálta, az érdeklődők pedig további kérdéseket tehettek fel a zenészeknek.

Photo: Lonay Arthur

Szabó László (moderátor): Meséljétek el, hogy mi történik a színpadra lépés előtti utolsó 20 percben. Mit csinál a zenekar, van ott valami közös rituálé, valami, amihez ragaszkodtok, vagy van esetleg valami izgalmas történet?

Orosz-Pál Levente (ének): A színpadra lépés előtt nagyon fontos, hogy általában mindig beáll a zenekar. Nem úgy áll be, hogy a földbe (nevet), hanem előkészítjük a terepet ahhoz, hogy aztán egy pompás intróval elinduljon a show. Azelőtt két dolog szokott történni. Az egyik az, hogy mókázunk, meg fölelevenítünk jókedvű történeteket. Hogy hová hogyan utaztunk, vagy épp kit hol hagytunk el. A másik, ami még szokott történni, hogy Kipcsi keresi az intró stick-jét, amit oda kéne adni a szervezőknek. […] Hoztad Kipcsi a pendrive-ot? (nevet)

Szabó László (moderátor): Fussunk egy kört. Az a kérésem, hogy mindenki mondja el, mi volt az első zenei élménye, amire úgy emlékszik, hogy az meghatározó volt a zenélés szempontjából.

Kibédi Levente (gitár): Nekem az első zenei élmény az volt, hogy állandóan kaptam zenei impulzust a családtól, testvérektől. […] Olyan zenekarokba csöppentem bele, akik már a 90-es években zenéltek, mint a Stratovarius, Helloween, a vidám, pörgős műfajok szerettették meg velem a gitárt.

Orosz-Pál Levente (ének): Anyukám meg apukám is zenetanárok, és egyszer a barátaimtól kaptam két bakelit lemezt. Otthon volt lemezjátszónk, hazavittem, az egyik egy AC/DC koncert volt még Bon Scott-tal, a másik pedig egy Edda koncertlemez. […] Édesapám mondta azt, hogy ezt a fajta zenét ne hallgassuk, mert lesüllyeszt, nem ez a jövő, hanem a klasszikus muzsika. Majdnem letiltottak a lemezek hallgatásáról, de én lázadóként azt mondtam, hogy na, még csak azért is. És nagyon tetszett az, hogy a számok között a közönség őrjöng meg tombol, visítanak a lányok meg minden […] és nekem ez azóta a hivatásom.

Biró Levente (basszusgitár): Nekem 12-13 éves koromban jött az életembe a zene, klasszikus gitáron játszottam, aztán átálltam basszusgitárra, édesapám is szintén zenész, és így lettem én is az.

Debreci Norbert (dob): Igazából a családban édesapám is zenész, úgyhogy onnan kaptam én is indíttatást, hogy megtanuljak játszani, bár nem hangszeren sikerült, hanem dobon (nevet). Én vagyok a zenész legjobb barátja, ugye.

Biró Hunor (gitár): Nekem egy igazi élmény volt, amikor megszületett az első dal, amit én írtam, egy 4 akkordos dal, és ez volt az, ami meghatározta, hogy tényleg a zenével szeretnék komolyabban foglalkozni.

Salamon Tamás (dob): Látom magam előtt a képet, ahogy kisgyerekként egy ifjúsági csoport lépett fel a templomban. Volt ott egy dobfelszerelés, és mondta édesapám, hogy menj, üsd meg. Odamentem, ráütöttem és elszaladtam. Na, mondom, ez lesz az én hangszerem. (nevet)

György Alpár (szólógitár): A zenei pályafutásom úgymond már iskolás koromban kezdődött, klasszikus zongora szakon voltam, majd a testvérem által orientálódtam a rockzene felé, akkor tetszett meg nekem annyira, hogy azt mondtam: kész, én muszáj lesz ezt csináljam. Negyedikes koromban hagytam ott a zongora szakot, kaptam egy elektromos gitárt, és otthon elkezdődött a gyakorlás.

Szabó László (moderátor): Hogy áll össze a koncertprogram? Ez egy egyszemélyes döntés, vagy egy közös gondolkodás eredménye? Milyen szempontok érvényesülnek, amikor összeállítjátok a dallistát?

Orosz-Pál Levente (ének): […] Mindig az adott helyszíntől és az adott rendezvénytől függően állítjuk össze a set list-et. Van már azért pár olyan dal, amit mindenhol eljátszunk, de lényegében mindig az adott környezet diktálja az összeállítást. Volt mondjuk olyan bulink is, hogy két szünettel összesen négy órát voltunk a színpadon, tehát ilyen nagy repertoárral rendelkezik a zenekar. […] De amúgy nálunk demokrácia van a csapatban: mindenki azt csinálja, amit én mondok. (nevet) […]

Szabó László (moderátor): Vissza tudjátok-e idézni azt a pillanatot a zenekar életében, amikor úgy döntöttetek, hogy na, akkor legyen saját lemez?

Orosz-Pál Levente (ének): Első perctől kezdve úgy álltunk hozzá, hogy mi cover dalokat játszunk, de a cél az, hogy összehozzunk egy olyan albumot, amire mindannyian büszkék lehetünk, mindannyiunk hozzátesz valamit, és hogy mindannyiunk zenei ízlését kielégítse az album, ami megjelenik. […]

A jókedvű beszélgetésben továbbá szóba kerültek más zenekarokkal közösen szerzett tapasztalatok, a fiúk meséltek az új album készítésének folyamatáról és a közönség kérdéseire is készséggel válaszoltak. A koncerten pedig tovább fokozták a hangulatot.

Csiki Zsuzsi