A történelem nem feltétlenül állandó. Egyazon esemény vagy időszak visszaidézése feljegyzésenként, perspektívaként és különböző kutatások eredményeiben eltérő lehet.
Huszonkét szerző 2200 oldalon mégis kísérletet tett a történelem egy szeletének az egységesítésére, és arra vállalkoztak, hogy az Erdély története kötetsorozat mintájára megírják Székelyföld történetét. A négy éves munka eredményeként elkészült háromkötetes mű bemutatására tizenkét résztvevő vállalkozott: a kötet létrejöttéhez hozzájáruló személyek, két kritikai álláspontot képviselő szakmabeli, illetve a kötet szerzői.
A kerekasztal-beszélgetésen kiemelt hangsúlyt kaptak a kritikai észrevételüket ismertető felszólalók, akik részletekbe menően taglalták a mű olvasása során megfogalmazódott gondolatokat. Az „ördög ügyvédeinek” véleménynyilvánítása olyan széles értékelő skálán mozgott, amelybe belefértek a „gyatra”, „bosszantó”, „üdítő” és „mintaként szolgáló” jelzők is.
A megjegyzésekre a szerzők reagáltak és ismertették az általuk szerkesztett részeket, így formálódott szakmai vitává a beszélgetés. Egy ilyen tartalmas, többirányú és konkrét részeket idéző beszélgetés során a hallgatóság betekintést nyert a kötet előéletétől a kerekasztalon díszelgésének pillanatáig. A Székelyföld története I-III. kötetek utóélete most kezdődik. A beszélgetésen résztvevők, ha nem is teljes, de reális képet kaptak a formai és a tartalmi részletekről, ami segít mérlegelni a további érdeklődést.
Szabó Adél, Tusványos Press