QuimbyAnnyi mindent kaptunk tőlük az elmúlt huszonöt évben. Folyamatos Ultravalót.

Un(al)om érzését űző dallamokat, többszöri autókázást ugyanazon a szerpentinen.

Az ajándék dalok mellett neveltek is. Megtanítottak arra, hogy Senki sem menekül, egyértelművé tették, hogy mit kell dudorásznunk akkor, amikor sehol sem találjuk az életünket.

Visszatérő vendégeink, szóval a Tusványos-veteránok jól ismerik őket, ha netán még kezdetleges a kapcsolatod az alternatív rock zenekarokkal és Tusványossal, akkor ez a néhány sor Neked szól.

Mert ebben megígérjük, hogy legalább olyan felejthetetlen koncerthangulatra számíthatsz, mint amit két évvel ezelőtt átéltünk.

Az eddig megjelent tizenöt albumról a Te kedvenced (jövendőbeli kedvenced) is belekerül a repertoárba.

Ezek teljesüléséhez ezt a félmondatot jegyezd fel/meg: az idén negyedévszázados Quimby zenekar pénteken 22:00 órától lép színpadra.

Szabó Adél