A No Sugar zenekar a kétezres évek közepén alakult zenekar, amely az utóbbi években sok változáson, tagcseréken ment át. A kezdeti rögös, ám annál tanulságosabb idők után mára már stabil tagokkal és minden eddiginél letisztultabb, határozottabb lendülettel vág neki a „popszakma” rendíthetetlen tengerének. Az általunk követett zenei irány valahol a pop és a rock széles mezsgyéjén helyezkedik el, néhol líraibb dallamokkal átitatva, néhol pedig térdig gázolva a kemény rockba. Az élő zene erejében, varázsában, értékében hiszünk! A 2016-os év volt számunkra az igazi elindulás, a csapathoz csatlakozott az új „főhősnőnk” Portik Lívia akivel rövid időre rá már elkészítettük az első kislemezünket. A pozitív fogadtatást bizonyították a fesztiválokon való fellépések és a számos falu- és városnapi koncertek. Ugyanebben az évben megnyertük a Cseh Tamás Program pályázatát, amely támogatásának köszönhetően 2017 januárjában elkészült az első nagylemezünk hangfelvétele, amit a törökbálinti SuperSize Rekording stúdióban rögzítettünk. A zenekarunk másik nagy büszkesége, hogy a 2016-os év LEGSZEBB ERDÉLYI MAGYAR DALA, a Hiszek Benned című dalunk lett. A Repertoárunkban a saját dalok mellett megtalálható, úgy a magyar, mint az angol nyelvű pop-rock slágerek feldolgozásai No Sugar módra.