A bentlakás 52-es szobájából indul a történet, és ebből a sztoriból akár filmet is forgathatnának. Nagyjából két éve a Gólyabál próbákon ismerkedett össze három srác, akik azon kapták magukat tavaly ősz végén, hogy hárman örömzenélnek. Aztán arra gondoltak, hogy komolyabban is csinálhatnának egy együttest. Első perctől saját anyagok írásába fogtak, és rögtön kiderült, hogy a kezdeti barátságukra építhetik közös együttesüket. Ők hárman: Lengyel Gabi – ének, Biró Huni és Marton Zoltán – gitár. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Horvát Atti, aki dobokkal teszi fergetegesebbé a produkciót, majd végül – nem egészen egy hónapja – stúdiózás közben összeismerkedtek Bereczky Botival, aki sokaknak ismerős lehet már a Votskaból vagy a Kevin and the Roots zenekarból, így most ő tölti be a basszusgitáros szerepét. Saját dalokkal töltik ki a műsoridőt, és ezekből egy kislemeznyi megjelent Mary Grace címmel.
Az zenekar egy képzeltbeli Mary Gracenek keresztelt lányhoz írja dalait.