Kós Károly 1883. december 16-án született Temesváron. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett 1901-ben, majd Budapesten szerzett építészmérnöki diplomát. Építészként a magyar népi építkezésre alapozott. Részt vett a budapesti Állatkert épületeinek megtervezésében. Stílusát jellemzi a zebegényi katolikus, Kolozsvárt a Monostor úti református (“kakasos”) templom, Sepsiszentgyörgyön pedig a Székely Nemzeti Múzeum “tornyos palotája.”
Az első világháború idején családjával Sztánán felépített házába, a Varjúvárba vonult vissza (1914). 1918-ban kinevezték tanárnak a budapesti Iparművészeti Főiskolára, de nem fogadta el a kinevezést. Lemondó levelében, többek közt, ezt írta: “… hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz rám”. Sokoldalú szerepet vállalt a Romániába került magyarság gazdasági, kulturális, politikai életének fellendítésében. Kalotaszeg címen saját maga szerkesztette folyóiratot adott ki. Sorra jelentek meg tanulmányai, publicisztikai írásai, szépírói művei. Sztánai remeteségéből kiragadták a kisebbségi közélet elvárásai. Ellentétben azokkal, akik a kisebbségi sors elől vagy kivándoroltak, vagy emiatt letargiába estek, passzivitásba menekültek, Kós Károly a cselekvést, munkát vállalja. 1944 után újra bekapcsolódott a közéletbe. A kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán vállalt tanári munka mellett elvállalta az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnökségét. Bekapcsolódott a politikai életbe is: a Magyar Népi Szövetség Kolozs megyei elnöke volt, valamint tagja az alkotmányozó nemzetgyűlésnek Bukarestben. 1948-tól kezdve ismét visszavonult a közélettől, a szakma és az irodalom felé fordult. 1977. augusztus 24-én halt meg Kolozsvárott.
A Kós Károly sátor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt előadói sátra, elsősorban aktuálpolitikai, közéleti témákban tartanak előadásokat.
