A huszonhetedik Tusványos végéhez értünk. Sok mindent vihetünk haza magunkkal az előadásokról, beszélgetésekről, esti sörözésekről, koncertélményekről. Ami minden közösségi lét velejárója, azok a jó sztorik és a nevettető beszólások. Ezeknek parányi töredékét lehet megörökíteni, mivel a pillanat szüleményei. Én kísérletet tettem rá. Nyitott füllel jártam, szervezőket, résztvevőket kérdeztem, jegyzeteltem, és akkor most tessék-lássék:
Sokféle hasonlattal kifejezhetjük, hogy milyen közösségi élmény Tusványos. A kedvencem: „olyan, mint egy nagy osztálytalálkozó!” Tény, hogy sokan voltunk, ilyenkor fontos az együttmozgás: „Ne ereszd el a kezem tesókám, elvesztődünk!”
Ha már idén olyan sokat boncolgattuk a gender témát, az egyik előadó össze is foglalta a helyzetet: megéri helyet változtatni egy párkapcsolatért, mert munkát könnyebb találni, mint normális pasit.
Mivel friss az EB-élmény, ezért számtalan alkalommal visszhangzott a tábor területén Az éjjel soha nem érhet véget! sláger. A közös kiabálások népszerűek. Így történhetett meg, hogy amikor az egyik előadó technikai hibába ütközött és mikrofonban kérte az illetékeseket: „Álljunk le néhány percre és nézzük meg mi a … van ezzel a basszusgitárral?!” a tömeg nem maradt csendben, a néma percekben továbbpengette.
A recepció az a hely, ahol a standard feladatok mellett magyarázatra szorul, hogy miért nem funkcionálnak valutaváltóként; mi az, hogy nem árulnak zoknit és sört. Egy tipp jövőre: utóbbi kettőt akár promóciós csomagban is lehetne. Ha lemerül a telefon, akkor is odaáramlanak a résztvevők, de az még megoldatlan kérdés, hogy hogyan lehet töltő nélkül telefont tölteni.
Az információs sátorban is fordultak meg érdekes arcok. Péntek délután egy nagyon lelkes egyén arról érdeklődött, hogy mikor kezdődik a Kárpátia koncert. Kellett néhány perc, amíg sikerült kibogozni, hogy a Quimbyre gondolt. Hát… majdnem!
Szabó Adél, Tusványos Press – ahol „bármikor bármi változhat”
