Az áprilisi magyarországi választások legvitatottabb témája az érvénytelen levélszavazatok. Ennek csökkentése érdekében 2018. július 17-én a állampolgársági törvény módosult. Bethlen Gábor sátorban szerdán ismertették a fontosabb tudnivalókat.
Mile Lajos főkonzul (Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa) a honosítási eljárás fejlesztését hangsúlyozva elmondta: stratégiai kérdésről van szó, finomítani kell az ehhez kötődő eljárásokon. Szerinte problémát jelent, hogy különböző okok miatt rengeteg szavazatot érvénytelenítettek.
Azoknak a szavazati jogát, akiknek nincs Magyarországon állandó lakhelye, a 2010 után elfogadott választási jogszabály tárgyalja. Ennek módosítására került sor múlt héten, amelyről a parlament kétharmaddal döntött. A változtatással az érvénytelen szavazatok számát szeretnék csökkenteni.
A törvény módosításának egyik előterjesztője, Zsigmond Barna, magyar országgyűlési képviselő ismertette a lényeges részleteket. Ezek a legfontosabb változtatások: az a jelölt vagy párt nem jogosult a támogatásra, amely nem teljesítette korábban a visszafizetési kötelezettségét. Ezzel a kamupártok jelenlétét szeretnék csökkenteni. A megadandó személyes adatok köre is szűkül. Az “anyja neve” rubrika nem jelenik meg többé a regisztrációs kérelemben és az azonosító nyilatkozatban. A legtöbb esetben tévesen adták meg ezt az információt a honosítási és választási papírokon, így azok érvénytelenné váltak. A “születési név” rész továbbra is benne marad, viszont nem érvénytelenségi ok, ha valaki nem tölti ki, de ugyanaz a neve. Fontos, hogy ezentúl bármilyen lezárt borítékban lehet voksokat leadni. A főkonzulátusok nyitvatartási ideje is módosult: szombaton és vasárnap is lehet levélcsomagot átvenni és szavazni.
Tóth László, csíkszeredai főkonzul a 2010 óta eltelt időszakra reflektált. Az anyaországi választásokkal kapcsolatban ismertette: „Csíkszeredában közel 114 ezer levélszavazatot adtak le”.
A honosítási kérelmek kapcsán elmondta, 2014-ben tapasztalható volt a csökkenés, de az idei év első felében növekvő tendenciát látnak. Azt várja, hogy az elkövetkezendő években ez az állapot szinten marad.
Kontrát Károly, a magyar Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szintén beszélt a honosítási projekt sikerességéről: „Magyarország az elmúlt nyolc év közös munkájának köszönhetően ma Európában egy tekintélyes országnak számít. […] Ez azt is jelenti egyébként, hogy egyre értékesebb, egyre felértékelődik a magyar állampolgárság.” Úgy véli, fontos, hogy a törvény jól működjön, hogy azok, akik magyar állampolgárságot szeretnének, minél gyorsabban és könnyebben megkaphassák, és éljenek is a lehetőségekkel, amiket nyújt. Szeretné, ha az állampolgársági program dinamikája nem lankadna.
Both Hajnal, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság jogi referense statisztikai adatokat ismertetett: 2011. január 1-től 2018. július közepéig csaknem 936 ezer egyszerűsített honosítási kérelmet nyújtottak be. 2017. december 16-án az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár is letette az állampolgársági esküt.
Tompa Réka