Tusványos második napján Potápi Árpád János államtitkár (Nemzetpolitikai Államtitkárság) és Illés Boglárka helyettes államtitkár (Emberi Erőforrások Minisztériuma) ismertette a 2019-es családfejlesztési program eddigi eredményeit.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kifejtette, hogy a magyar nemzet alapját a gyermekek és a családok jelentik, ezért is lett az idei év hivatalosan is a külhoni magyar gyermekek éve. A folyamatban levő projektek közül kiemelte a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében épülő 160 új óvodát és bölcsődét, valamint a több mint 450 bölcsődei és óvodai intézmény felújítását. Elmondta, hogy eddig 6.600 babacsomagot ajándékoztak az anyasági támogatás Kárpát-medencei igénylőinek, illetve folytatták a védőnői hálózat kiterjesztését az anyaországon kívülre.

Ezt követően Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkár-helyettese mutatta be az eddig megvalósított programpontokat. Elmondta, hogy a magyar népesség száma 1981-ben kezdett el csökkenni, azóta kiemelten fontos a felelősségteljes gyermekvállalás ügyének felkarolása. Elmondása szerint a fiatalok családban képzelik el a jövőjüket, azonban a tervek és a tények között hatalmas eltérés figyelhető meg. Ezeket az akadályokat próbálják kiküszöbölni a családi adókedvezmények, a családi otthonteremtési kedvezmény, az anyasági támogatás és a babakötvény által. Ez utóbbi lehetőségével 10.000 külhoni magyar élt idáig. Nagy hangsúlyt fektetnek továbbá a diplomás gyedre és a bölcsődék fejlesztésére, így összességében 50.000 új férőhelyet alakítottak ki, ezek számát továbbra is szeretnék növelni.

Potápi Árpád János ismertette a 2020-as év tematikáját, amely a nemzeti összetartozásra épül majd. „Nem kell nagy dolgokban gondolkodni, az összefogás ott kezdődik, hogy pozitívan fordulunk a szomszédunkhoz, és a hétköznapi vitákon is megpróbálunk felülkerekedni” – fogalmazott az államtitkár.

 

Dénes Petra