Megkésve futok egyik előadásról a másikra, amikor hirtelen belecsöppenek egy meghitt beszélgetés kellős közepébe. Kismamák, anyukák, pedagógusok lankadhatatlan figyelemmel, szemük sarkából néha a gyerkőcökre pillantva szegezik tekintetüket egy csillogó szemű nőre, aki fülig érő szájjal mesél látszólag valamilyen izgalmas témáról. Kissé óvatosan, mint egy Marsról érkezett idegen, beülök a körbe, és próbálom felvenni az iramot a többiekkel. Habár anyuka még nem vagyok, pedagógus meg végképp nem leszek, rövid időn belül engem is felvillanyoz az otthonoktatásról szóló beszélgetés. Már csak azért is, mert eddig legfeljebb magántanulókról hallottam gyerekkorom amerikai tinis filmjeiben, ahol a kiváltságosabbaknak nem kellett iskolába járniuk, hiszen tanárjaik házhoz szállították a tudást. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy kicsiny országunkban még ennél is modernebb oktatási formákat is lehet gyakorolni, amikor a szülő saját maga taníthatja a gyerekét. Persze mindenkiben feltevődik a kétségbeesett kérdés, hogy miként tudna helytállni tanárként, mialatt a vitrinjében nem díszeleg pedagógiai végzettséget igazoló oklevél. A kételyeket gyorsan eloszlatta Ferencz–Gyöngyössy Gyöngyvér, amikor beismerte, hogy a pedagógusok a legrosszabb otthonoktató szülők, mert le kell vetkőzniük az elavult rendszer rájuk húzott tanítási sablonjait. A tanügyben több évnyi tapasztalatot a háta mögött tudva gyerekei érdekében döntött úgy a pedagógus, hogy sajátjait nem uniformizálja az állam által felépített szabályok szerint, hanem saját utat tapos ki magának. Három év távlatából pedig elégedettséggel nyugtázza, hogy igenis megérte a rengeteg energiabefektetés ellenére is, hiszen a kicsik teljesen megnyíltak. Bevallása szerint a gyerek leghatékonyabban a tapasztalás által képes tanulni: tapintva, felfedezve, megcsodálva a körülötte lévő világ minden apró részletét. Hamar lerombolta az előítéleteket, miszerint az otthon tanuló gyerekek képtelenek a szocializálódásra, bezárkózottak és nem bírják felvenni a versenyt egykorú társaikkal. Habár magyarországi rendszerbe is beírathatta volna a gyerekeit, ő mégis az amerikait választotta, ahol nem kell év végén levizsgázniuk, így a megfelelési kényszer okozta frusztrációknak is örökre búcsút inthettek. A tantervet saját maga állítja össze a gyerekei képessége és tempója alapján, és akkor sem esik kétségbe, ha nincs kedvük néha színezni, matekozni vagy nyelvtan feladatokat oldani. Nem kell reggel 7-kor kelniük, hogy azután 5-6 órát végigszenvedjenek az iskolapadban, hiszen kipihenve sokkal fittebbek és minimális idő alatt letudják a tanulnivalót, időt teremtve a sportra, a játékra és a világ felfedezésére. Attól sem kell félni, hogy szegény gyereknek nem lesz érettségije és nem végezhet egyetemet, hiszen tizenkét év után teljesen felkészülve teheti le a nemzetközi érettségit, sőt mi több, egyetemen a hozzá hasonlókból válnak a legkreatívabb, legnyitottabb diákok. Gyöngyvér mindig arra fekteti a hangsúlyt, hogy gyerekei olyan dolgokat tanuljanak meg játékosan, amelyek tényleg érdeklik őket, s hasznukra válhat a mindennapjaikban. Néhány szülővel összefogva most már együtt oktatják gyerekeiket, mindenki beledobva a közösbe saját képességeit, tudását, erősségét. Ennek megfelelően van, aki táncot oktat, más a matekben vagy a természettudományokban jeleskedik, az idegen nyelveket preferáló szülő pedig játékosan adja át az alapokat a gyerekeknek. Ami a legfantasztikusabb: a kicsik egymást segítve sajátítják el a tudást úgy, hogy közben nem is érzékelik a tanulás folyamatát, és nem kell feleslegesen versengeniük egymással. Őszintén megvallva, ha újra születhetnék, én is otthon tanuló gyerekként szeretnék felnőni erőltetés, versengés, megfelelési kényszer és értelmetlen szabályok görcsös betartása nélkül sajátítva el az igazi, tartalmas, hasznos tudást.
Kismihály Bogi
