A harminc éves Tusványost köszöntő rendezvények sorába illeszkedett az a fogarasi kerekasztal-beszélgetés, amelyen a szórvány helyzetét, a társadalomfejlesztési lehetőségeket, a legfenyegetőbb szórványgondokat vitatták meg a résztvevők.

A tanácskozás meghívottja volt Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, Koppándi Zoltán dévai unitárius lelkész, moderált Andrási Erika közösségfejlesztési szakértő.

Az előadók elsőként a szórvány fogalmát járták körül, megállapították, hogy az rendkívül képlékeny fogalom, hiszen a kisebbségi kérdés nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. Így kis közösségek is lehetnek életképesek, értékteremtőek, míg nagyszámú embercsoportok is sodródhatnak az önfeladás szélére.

„Nagyon sok tényezőnek össze kell játszania ahhoz, hogy a szórványban eredményeket érhessünk el” – hangsúlyozta Koppándi Zoltán. Elmondta: „Szükség volt a hatékony nemzetstratégiára, amelyet Budapesten dolgoztak ki és életbeléptetése fölött őrködnek, szükség van az érdekvédelmi szervezetek által Bukaresttel egyeztetett lépésekre, a helyi közösségek kiállására, az értelmiségiek vállalására, a magyar emberek cselekvő magatartására. Véget kellene vetni annak a gyakorlatnak, hogy főként választások idején fontos a szórvány, aztán vannak időszakok, amikor a rá irányuló figyelem lankad. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ha lemondunk a végvárakról, akkor a tömbmagyarság határai is egyre inkább beszűkülnek. Beszűkül a perspektívája is.”

Szegedi László megvallotta: „Az elmúlt harminc évben a politikai közbeszédben a szórvány divatos szóvá vált. Divatos beszélni róla, és nem divatos túl sokat tenni érte, hiszen a szórvány sohasem jelentett jelentős szavazóbázist. Ezért van az, hogy mi, akik a szórványban élünk – és én születésemtől mostanáig szórványban éltem –, gyakran mostohagyereknek érezzük magunkat. Attól függetlenül azonban, hogy beszélnek-e vagy sem a szórványról, nekünk, egyháznak, szórványban élő értelmiségieknek, egyszerű embereknek az a feladatunk, hogy felismerjük, mi az, amit meg kell tennünk, hogy közösségünk erősödjön, értéket teremtsen. Bethlen Gábor mondta, hogy nem lehet mindig megtenni, amit kell, de mindig meg kell tennünk mindent, amit lehet. És sok mindent lehet ma már, köszönhetően annak, hogy több mint egy évtizede a magyar kormány hathatósan támogat. E támogatás nélkül a szórványban élőknek a kulturális, lelki, mindennapi élete sokkal sivárabb lenne.”

Andrási Erika a vállalkozók tudatos közösségépítő szerepvállalásának ösztönzéséről szólt, majd a hallgatóság is megosztotta gondolatait a szórvány jelenéről és jövőjéről.

A találkozót Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének Dsida Jenő verseiből összeállított pódiumműsora zárta, nagy tetszést aratva.

Ambrus Attila főszerkesztő, Brassói Lapok