A Janus Pannonius sátor szerda délután helyet adott egy kötetlenebb, lazább hangvételű politikai beszélgetésnek. György Attila, a Székelyföld kulturális havilap szerkesztője, moderátor Bethlen Gábor jelmondatával indított: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”
Photo: Bethlendi Tamás www.facebook.com/bitsphoto/
Andócsi János, a Magyar Oktatási és Művelődési Központ eszéki igazgatója erre reagálva arról beszélt, hogy mi az a nemzeti minimum, amit tenni kell. „Egyszerre gondolkodunk nemzetben és egyszerre kell gondolkodnunk abban a nemzeti közösségben, ahol élünk. Jelen esetben én a horvátországi magyarságban, de természetesen nem zárkózhatunk be, mert nekünk és az ott élő magyarságnak tudatában kell lennie annak, hogy mi az egyetemes magyar nemzetnek vagyunk a része” – fogalmazott Andócsi. Véleménye szerint a közéleti szereplőknek Horvátországban meg kell tenniük mindent azért, hogy a gyerekek magyarul tanulhassanak, vagy azért, hogy kevesebb legyen a vegyesházasság. A 2002-es európai uniós jogszabályok sok lehetőséget kínálnak erre, Andócsi szerint rajtuk múlik, hogy miként élnek ezekkel.
Ezzel szemben Pósa Károly grafikus, blogger hozzászólásában elmondta, hogy délvidék esetében történelmi visszatekintésre van szükség. Azt javasolta, hogy vissza kell régiesedni, egészen a török időkig, amikor a délvidék elnyomás alatt is magyar föld tudott maradni, amikor a svábok, tótok és a bevándorló telepesek mind magyarrá váltak. Az akkori viszontagságos, háborús időkben is a magyarok meg tudták tartani identitásukat.
Következésképpen ahhoz, hogy egy ország, nemzeti kisebbség vagy közösség megfelelően élhessen, jól kidolgozott, átlátható stratégiát kell kialakítani. A jogi, társadalmi és kulturális keretek néha korlátoznak, viszont a közösségi erő, a tenni akarás az elsődleges cél.
Tompa Réka
