Már nagyon vártuk, hogy a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor újra megnyithassa kapuit. Reméljük, hogy rendezvényünk színes program kínálatával, koncert élményeivel, panelbeszélgetéseivel minden érdeklődő számára feledhetetlen öt napot biztosított.
Az idei évnek is egyik kiemelkedő eseményeként tekinthető a már hagyományossá vált miniszterelnöki beszéd. Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort, ma is több ezren követhették figyelemmel. Kíváncsiak voltunk, népszerű beszédét hogyan értékelik a szakértők. Az államfő beszédének elemzésére természetesen itt, a tábor területén is sor került. A Három Szerb Kávéházunk teraszán Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet alapítója és igazgatója, Schiffer András ügyvéd és Antal Kinga Kincső, a Joghallgatók Önképző Szervezetének tagja, a beszélgetés moderátora közösen véleményezték az elhangzottakat.

A beszélgetés elején rögtön felmerülő kérdések egyike az volt: Miért pont Tusványos szolgál ennek helyszínéül? A válasz a maga egyszerűségében, összegezve az elhangzottakat, úgy fogalmazható meg, hogy nem kell különösebb okokat keresni, hiszen “Az elmúlt harminc valahány évben tartósan ilyen jellegű fesztivál a határon túlon nem jött létre, mint Tusványos (…) Méreteiben, tradícióiban ezzel nem nagyon vetekszik semmi a Kárpát-medencei, Magyarországtól elszakított területeken.”
Általánosan tekintve az államfő beszédét az elemzők megállapították: A mostani beszéd az előzőekhez képest kevésbé volt filozófikus, sokkal inkább pragmatikus, mozgatórugója a külpolitika volt, hogy miként változhat Magyarország a külpolitikai hatásokra, és mit léphetünk a minket körülvevő világ jelenlegi helyzetében ahhoz, hogy a magyar érdeket megjeleníteni és érvényesíteni lehessen.

A jelenlévők összehasonlítást végeztek a most elmondottak és a 2014-ben elhangzott beszéd között. Akkor ugyanis a miniszterelnök rendkívüli tényeket közölt, amelyek sokak számára újdonságként hatottak. Ezzel szemben idén a magyar nemzeti kül- és belpolitika jól ismert álláspontját tudatosította újra a hallgatóságban. A megváltozott mindennapjaink erősödő bizonytalanságában vélhetően mindannyiunk számára fontos a szilárd álláspont foglalás.
A ma elhangzottakat minden bizonnyal sokan, sokszor, sok helyen és különféle módon értékelik majd. A beszámolónk tárgyát képező elemzés ezek egyike, mi is kíváncsian várjuk a további értékeléseket.
Magyari Zita Emese
Velencei Éva
Koncz Beáta



