Hírek2019-07-13T12:39:16+02:00

Nemzedéki küldetés, keresztény szabadság, harminc év és ami ezután következik Tusványos harminc! Egy a tábor!

„Az illiberális politika értelme a keresztény szabadság” – hangzott el Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének 2019-es beszédében, Tusnádfürdőn. A Tusványos harminc! Egy a tábor! címmel tartott szombati előadásra idén is több ezren voltak kíváncsiak. Orbán Viktor mellett Ft. Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is felszólalt, az előadást Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke vezette. Németh Zsolt köszöntője után – első felszólalóként – Tőkés László elismerését fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiért magyar történelmi hagyományaink folytatásaképpen a [...]

Okos városokban a jövő – Erdély 2050

Zöld, gyors, könnyen alkalmazkodó, valamint hatékony turisztikai infrastruktúrával rendelkező Erdély 2050-re. Ezek és ehhez hasonló célok fogalmazódtak meg az Erdély Café sátor csütörtöki előadásán, mely a Smart City koncepcióját mutatta be. A beszélgetést Rácz Attila (CEO, Magic Solutions) moderálta. A beszélgetés felvezetőjében Rácz Attila moderátor elmondta, hogy a Smart City téma egyre aktuálisabb, egyre több projekt indul ezen a területen. A kezdeményezés fő célja, hogy élhető városokat alakítsanak ki, melyek meggyőzik az embereket arról, hogy érdemes szülőföldükön maradniuk, illetve a [...]

Gondolkodj egészségesen: táplálkozz egészségesen!

Sokszor hallottuk már, hogy az vagy, amit megeszel, de az egészséges táplálkozás témája kimeríthetetlen és mindig aktuális. A Budapest - Depo sátorban pedig a csütörtöki ebédidőben újabb érdekességeket hallhattunk az előadóktól a témával kapcsolatban. Már a beszélgetés elején elhangzott egy lényeges gondolat Kolumbán Gábor (igazgatótanácsi elnök, Civitas Alapítvány) részéről: „az étkezés önmagadért vállalt felelősség.” Ezért is fontos megértenünk, hogy az egészséges táplálkozást népszerűsítő mozgalmak és kezdeményezések célja elindítani bennünk a folyamatot, a hajlandóságot, de a további lépéseket nekünk kell megtennünk. [...]

Közös útkeresés – újjászülető egyház

Az átrendeződések korában az egyháznak is szüksége van a megújulásra. Az 1568 sátor csütörtök délelőtti beszélgetésén a meghaló és újjászülető egyház köré épülő gondolatokról, a vallásos értékek átmentésének lehetőségéről volt szó. A kerekasztal-beszélgetést moderálta: Rácz Norbert Zsolt (püspöki titkár, Magyar Unitárius Egyház). Első körben a meghívottak egy egyház-definíciót igyekeztek megfogalmazni, körüljárva azt a kérdést, hogy mi az, amit egyháznak neveznek 2019-ben. Buzogány-Csoma István unitárius lelkész (Szentivánlaborfalva – Kézdivásárhely) szerint „az egyház szeretetközösség kell legyen”. A gondolatot azzal egészítette ki, hogy [...]

Maradni vagy menni

A mai fiatalokat hangsúlyosan érintő témakör megvitatására került sor a Magyar Turisztikai Ügynökség sátrában szerdán. Az elmúlt években nagy probléma az, hogy sok fiatal elvándorol, és emiatt szakemberhiány alakult ki Erdélyben. Forró Gyöngyvér moderátor és Nagy György, a székelyudvarhelyi Gondűző Szálloda és Étterem ügyvezető igazgatója beszélgetett a kialakult helyzetről, megoldási lehetőségekről. Nagy György szerint „nem releváns az, hogy ki a fiatal, mert ma már bármelyik korosztály elvándorol a jobb megélhetőség és a szakmai fejlődés miatt.” A beszélgetés során elhangzott, hogy [...]

Előtérben a háttérben dolgozók

A zene szól, karszalag a karodon, a söröd ki van csapolva, cikkek és fotók a weboldalon. Gondolkodtál már azon, hogy mindezekért a háttérmunkákért kik felelnek Tusványoson? Eszedbe jutott, hogy nélkülük vajon mennyire menne zökkenőmentesen a tábor élete? Idén is nagyon sok szervező dolgozik azon, hogy Tusványos lakóinak az itt töltött napok alatt ne kelljen hiányt szenvedniük semmiben, és felhőtlenül koncentrálhassanak a kikapcsolódásra. A kommunikációs csapat feladata például elég szerteágazó, hiszen ide tartoznak a megjelenő fotók, videók, cikkek, valamint a közösségi [...]