A 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitóját követően laza és fiatalos hangulatban zajlott az országos ifjúsági szervezeteket összefogó Magyar Ifjúsági Tanács MIT sátrának megnyitója.
A MITnyitó kerekasztal-beszélgetésében egykori és jelenlegi MITes Tusványos főszervezők és szervezők egyaránt részt vettek. A beszélgetés résztvevői: Popa Ilona, Fekete Réka Mónika, Sándor Krisztina, Horváth Réka, Vass Orsolya, Máté József, Jakab Attila, Fancsali Barna voltak, akik már az első pillanatokban megteremtették azt a baráti és bensőséges atmoszférát, amely a következő egy órát a közönség számára is kellemesé varázsolhatta. A beszélgetést Barothi Brigitta, a MIT sátor koordinátora moderálta.
A tábor történelmének áttekintésén, a MIT központi szerepet betöltő tevékenységén túl, a szervezők a tábor szervezéséhez vezető személyes történeteiket is elmesélték, valamint néhány kulisszatitkora is fény derült.
„Már a nevének kimondásában is elfáradtam és nem akartam jönni. Aztán eljöttem az egyik barátom fellépésére, itt volt az a fordulópont, ami a következő 10 évemet meghatározta.” – így emlékezett vissza Fancsali Barna, korábbi szervező és MIT elnök.
„Az ifjúsági tevékenységek szférájában Tusványos olyan, mint a motorsport top kategóriája, a Forma 1.” – hangzott el Jakab Attila kabinetvezető sajátos válasza arra kérdésre, hogy számára mit jelent ez a rendezvény.
A megnyitóra érkező résztvevők izgalmas részleteket ismerhettek meg, a publikum szeme előtt rejtett szervezési munka, nem látványos, de annál fontosabb részleteiről. Olyanok ezek, mint a különféle biztonsági és hatósági intézkedések, a programmódósítások útvesztője, illetve a Tusványos applikáció születése.
A MITes szervezőcsapat fontosnak tartotta kiemelni Tusványos politikai és közéleti felelősségét is. Őket idézve „Tusványos vesszőparipája, a találkozások lehetősége!”, és arra bátorítanak mindenkit, hogy minél többen legyenek a különféle ifjúsági tevékenységek részesei.
„Mi örömszolgáltatók vagyunk, szóval ha örömöt szeretnétek szolgáltatni, gyertek Tusványost szervezni!”
Velencei Éva